Úgy gondolom, éppen elég dolog változott meg az utóbbi időben az életemben, talán érdemes lenne összeszednem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Szóval a 2008/2009-es évre mindenképpen, mint a nagy változások éveire fogok visszagondolni. Vegyük is sorba, mikre is gondolok:
- 2008 májusában eldönöttük, hogy felújítjuk a lakást, aminek augusztusban neki is láttunk.
- 2008 nyarán elhatároztam, hogy Macre váltok. Azóta is Macet használok. Elöszőr egy 20″-os fehér iMac-et vettem Keránál, majd később azt cseréltem be egy 15″-os MacBook Pro-ra nála.
- 2008 szeptemberben az addig használt HTC Touch Cruise-t (Windows Mobile) egy iPhone 3G váltotta, ami az első olyan mobilom, ami több mint egy éve megvan és még mind a mai napig le tud nyűgözni.
- 2009 húsvétján végre visszaköltözhettünk a felújított és megszépült lakásunkba. A felújítás 8 hónapig tartott, nagyon megterhelő és kimerítő volt.
- Májusban munkahelyet váltottam, ami talán nem a legjobb döntésem volt az utóbbi időben.
- Most októberben végre megtalálták, milyen bajjal is szenvedtem az elmúlt másfél, két évben. Colitis ulcerosát (fekélyes vastagbélgyulladást) diagnosztizáltak nálam. Nem a legjobb hír, de szerencsére nem is a legrosszabb.
- Ősszel elkezdtem ismét iskolába járni. A gimnáziumi érettségi után lesz végre egy szakmám is. Ha minden jól megy, februárban fogok szakmunkásvizsgát tenni. Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő végzettségem lesz.
- Kinga jövőre, ha már lehet, nem szeretne a szokásos májusi balett előadásban aktívan résztvenni. Leginkább csak nézni szeretné, más állapotban. Rajtam ez nem fog múlni.
- Ezen kívül most még az év vége is eléggé mozgalmasnak ígérkezik. Vannak új, izgalmas és érdekes kilátások munka téren. Meglátjuk.
- 33 éves leszek hamarosan. Úgy mondják: jézusi korba lépek.
Már szinte csak egy hónapunk van hátra ebből az évből, ami nem sok. De az eddigieket elnézve, érhetnek még meglepetések. Elválik.
0 Válaszokr to “Változások”